Volt pár hét, mikor bodyrock letudása után indultam neki a futásnak. Nem könnyű feladat, mindent elő kell készíteni, hogy futás előtt ne kelljen keresgélni (fülhallgató, telefon zenének, kulcsok, pzs) nem célszerű sokat időzni, különben kihűlnek az izmaim. Mentálisan is elég nagy kihívás az, hogy máskor BR után jön a jól megérdemelt zuhany, nem pedig még x+n lefutandó km. Idő is kell hozzá, mert ha elindulok futni, az minimum 6 km, fél óra, plusz a BR, plusz a végén a lazítás, szóval az időből sok kell.
Viszont azt a fáradtsági szintet hozza ez a két kombináció egymással karöltve, amit én nagyon tudok szeretni.
Ma úgy alakultak a dolgaim, hogy azt gondoltam, jöhet egy ilyen duplázás. Kezdtem ezzel a videóval, megnéztem, kiírtam a gyakorlatokat, majd jött a következő és a harmadik is. Felöltöztem, kikészítettem, ami szükséges a futáshoz. Letudtam mindhárom BR-ot, nekem valók voltak, élveztem, (mondjuk aki látott volna, biztosan nem ezt gondolta volna) ittam egy jó adag vizet, gyorsan átöltöztem száraz ruhába és indultam futni. Jó lett volna 10km, de csak 8 lett belőle. Az eleje könnyed volt, persze már jó melegek voltak az izmaim, szuperül ment, de mikor a fordulómhoz értem, már örültem, hogy hazafelé tartok. Késésben voltam, a lazítást összecsaptam (nem vagyok különösebben büszke rá, nem szokásom általában), nyújtott térddel bogoztam ki lassan a cipőmet, ezzel a combom hátsó részének nyújtását letudtam, majd miközben ittam a tumixomat, folytattam. Zuhany alatt ment még egy kis bicepsz nyújtás.:-) Ha több időm van, akkor ezek közül a gyakorlatok közül választok.
Nézegetek újabb zenéket futni, mert a régieket kicsit pihentetném már...
Most nézem, milyen kis fekete-fehér lett ez a bejegyzés. Ma így sikerült.:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése