2012. június 25., hétfő

Pizza...

fokhagymás kell nekem, sajttal, ami nem lájtos, friss paradicsommal, bazsalikommal, lilahagymával (szeretem a hagymát na, minden fajtáját, minden formában :D), aztán futok egy szuperet. Ez most már bevált, másodszor is. Szóval ebből hagyományt csinálok, az már egyszer tuti. Kicsi volt és minden sallangtól (feltéttől) mentes. Legközelebb a sajt sem kell tán.


Jól esett a futás, éreztem, hogy könnyed, van erőm, az utolsó  kilométerekben is voltak emelkedők, nem is kicsik és nem kellett a tempóból jelentősen visszavenni, dolgozott a fenék, a comb, hmmm jobbat nem is kívánhattam volna.

Plusz begyűjtöttem egy határozott stírölést.:DDD Futok szembe a jóemberrel (magas, helyes arcú), ő megáll, szemembe néz, és fejtől lábig nem tolakodóan, inkább elismerően végignéz, mindez 2 másodperc alatt. Ez így ööööö, hát kicsit direkt volt, de nem baj, jót tett az egomnak. :D

Most néztem meg, hogy mennyi volt a táv, 17 és fél km, időt nem néztem. Megoldottam a frissítést, kicsit módosítottam a szokásos körömön és így egy játszótéren tudok inni pár kortyot, nem kell magammal cipelnem vizet, illetve tettem ki a lépcsőnkre egy pohár vizet letakarva, 8-as alakban futom a körömet, így a 17 km-en kétszer is sikerült inni, frissülni. Örülök, hogy ez a probléma is megoldódni látszik.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése