A tegnapról csak annyit, hogy nem volt kedvem se edzeni, se normálisan kajálni, ez alatt azt értem, hogy akkor és azt enni, amit szoktam. Hogy miről beszélek? 3, igen, HÁROM kornspitz ment le vacsorára. Krémsajttal és olyan sonkával, aminek a színe nem tisztán vörösesbarna színű volt. Ha már lúd, legyen kövér, a sajt sem volt lájtos :D Nem voltam hajlandó lelkiismeret furdalást sem érezni. És nagyon jó volt ez így!
Ma pedig megvagyok az edzésemmel, szántam negyed órát a BR utóbbi 2 napi termésére. Legyintettem, jó lesz. Csaptam még hozzá kicsi hasazást spontán a végére és a lazításra is több idő jutott ma.
5 kg-os súlyt, illetve kicsit nehezebb, tömött hátizsákot használtam a gyakorlatoknak megfelelően. A 12 percek között annyit pihentem, amennyi alatt felelevenítettem a következő sorozat gyakorlatait. Az első 12 perc inkább kar-váll, a második has, nem volt erős, rá is húztam még a végén kicsit. A harmadik video tűrhető, egyszer elmegy. Így a három plusz a kis has a végén azt mondom belefér 3/4 órába, erre a napra megfelelt, de nincs az az érzése, hogy most nem tudnék még valamit megcsinálni, vagy futni. Áááá, nem is rossz ötlet, estére még talán egy kis kocogás beleférhetne.
Megittam a betevőmet, pihegek még kicsit, zuhi, aztán csapunk a Kicsilánnyal egy csajos délutánt, míg a Nagy "ottalvósosztálykirándul":D
Na, váltsunk témát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése