Nem mintha máskor nem tenném minden héten x+n alkalommal, ahol x>6....mindegyis.
A mai nap fullosra sikeredett, mire mozgásra adhattam volna a fejem, hulla lettem. Vannak ilyen napok is, elfogadom. Főztem délután, hogy holnap kicsit szabadabb legyek.
Hal kivesz délután a fagyasztóból.
Só-bors beszórással olvadozik.
Mikor még kemény, kicsi darabokra vág.
Pici olaj forrósodik, aprított zöldhagyma belevág (egyet kimenekítettem, mert nyersen is jöhet).
Sok-sok apró hal beleugrik az olajba, kapnak kicsi fokhagymát reszelve. Pár perc alatt pirul és kész, serpenyőt átad köretnek!
Gomba, cukkini, paradicsom megmos, apróra vág.
Halas serpenyőben megpirít, natúr
aprított, héj nélküli, paradicsom
konzervből (nulla cukorral eltéve...hihetetlen), isteni ízzel.
1 fej fokhagyma belereszelve nem ront rajta, majdnem kész a mártogatós a halaknak, csak még egy kicsi olasz fűszerkeverék rácsavar (csak fűszerek, semmi sz@rság benne).
Tegnap hasonlóan csirkével is
működött, cukkini helyett
padlizsánnal is nagyon finom volt.
A többieknek készítettem még paprikás krumplit galuskával és életemben először tárkonyos csirke ragulevest. A csirkemelltől megfosztott, számtalan csontos maradvány szuper hasznosítása ez az étel. Biztos nem lett nagyon rossz, mert addig-addig kóstolgatta az aprónép, míg holnapra csak mutatóban maradt...:) Még jó, hogy főztem holnapra....
Olyan jól hangzik. Ez milyen hal? Azok a szürke fajták? Valami haltörzs, ennyi van ráírva a boltban... sosem mertem még belevágni, hogy vegyek... milyen íze van? Szálka és bőr van?
VálaszTörlésALDI-ban vettem, tőkehal filé, de hogy milyen, most nem ugrik be, narancsos árnyaltú a csomagolása (el is fogyott itthon, nem tudom megnézni). Szálkát talán 5 db 1 centiset találtam a kilós csomagban, bőr nincs rajta. Kívülről maga a hal úgy néz ki, mint a pangasius, de fényévekkel finomabb, árban talán kicsit drágább, de nem sokkal úgy emlékszem.
VálaszTörlésA maradék halara rátettem a zöldségeket, másnap is finom volt, de nem úgy, hogy najó megeszem, mert ez van a hűtőben, hanem TÉNYLEG finom volt, mint egy halsaláta.
Még pár hete sütöttem életemben először pisztrángot egészben, kakukkfűvel, citrommal, kicsi vajjal a bendőjében, 20 perc alatt kész volt és az csúcs!!!! Vajat lehet cserélni olivára és nem beleönteni a hal testébe, hanem csak ecsettel megfesteni, akkor nem tocsog a zsiradéktól. Meg kell tanulnom jól halat készíteni, mert a pontyhalászlén túl is van élet (tudod Paks meg minden :D)és az fényévekkel egészségesebb lenne.
A tőkehal finom... de a kép alapján azokra a haltörzsekre gondoltam :) na, abból nem merek venni...
VálaszTörlésItthoni halakat nem tudok készíteni, nem vágyom rá, hogy tudjam :P
Félreértettük egymást...ráadásul most világosodtam meg, hogy a tőkehal gyűjtőnév :D (jobb későn, mint soha).
VálaszTörlésÉlő halat tuti nem veszek, csak olyat, ami konyhakész, nem pucolok, nem belezek (brrrrrr)!