2013. március 27., szerda

Beneveztem, be én!

Szembejött egy kép tegnap éjjel.  Nem kellett háromig sem számolnom és máris azon kaptam magam (végül is mit csináljak, ha nem tudok aludni éjféltájban), hogy pötyögöm be az adataimat a nevezési lapon. Eddig csak nézegettem, méregettem, ábrándoztam, meg játszadoztam a gondolattal, aztán tegnap kattantam. Fogalmam sincs hogy készüljek, de azt tudom, hogy meg akarom csinálni. Minden őrültséget ki akarok próbálni.


Így is a bőség zavara uralkodik, ha mozgásaimat nézem, elkezdtem futni 2 és fél éve tök nulláról, megy, csinálom. Pár éve elkezdtem a rudat, imádom, majd..., Angelocska jógázni vitt nagyon tetszett, majd...., pár hónapja nekilendültem a saját testsúlyos edzésnek, nagyon tetszik, csinálom, pár hete a THOR-ban kipróbáltam a kettlebell-t, jöhetne, aztán a TRX-et is, simán el tudnám képzelni hetente minimum egyszer, ezen a hétvégén rávettek a barátaim, hogy tegyek a vállamra 40 kilót, guggoljak le vele, aztán álljak fel, de ne így, hanem úgy, felálltam, de nem volt elég, feszítsek bele, feszítenék gyakrabban. Szummaszummárum, amit felsoroltam annak a töredéke is simán elég lehetne, és ezeket nem is művelem rendszeresen (bár jó lenne), nagy részüket csak kipróbáltam, ami viszont épp elég a vágyakozáshoz. 

Akkor földre visszapotty és lehet készülni szeptemberre, Paksra!!! 

A tavalyi táv (34 km volt) már nem hozott újra lázba, miután teljesítettem, plusz, így hogy olvastam valami sokkal izgalmasabbat.... az KELL nekem!

Ennek örömére elmentem ma hóesésben futni 11 km-t, ami 57 perc volt. Jó az nekem, alig futottam mostanság, mert volt/van sok más.

11 megjegyzés:

  1. Terminátor lady!!!!!!

    Egy 1/3-ba beneveznék, de azt is inkább váltóban :D Bár ennyi még talán menne is, ha összeszedem magam kicsit. Soká van a szemtember. És hát 35 éves koromra egy 35 km-es futás ígértem. Az viszont nincs messze, ha minden évben a seggemen ülök csak, hamar eljön... 7 sem maradt!

    Ennek örömére én is leírom a történetemet.
    Mert én korábban kezdtem.... 15 éve... Cindy Crawford-dal és Norbival... aztán a súlyzók az aerobik mellé.... és mégis azt mondom, hogy az igazi kezdés tavaly történt meg, sőt a legigazibb csak a nyáron. Ha így nézzük, fejlődtem is meg nem is. De amit Te felmutattál ennyi idő alatt, az fenomenális! :)

    Annyira szuper! Áh! Elmagyarázhatatlan :D lassan már a rajongód vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bénáztam egyet és husss.... akkor a lényeg, hogy nagyon KÖSZÖNÖM, jól esik, amit írtál :), és hogy a rajongósdi oda-vissza működik. (remélem egyáltalán nem mondtam most semmi újdonságot)

      Nem lesz nekem sem 38 km holnap,de nem baj, majd lesz 10 év múlva 48 :DDD

      Törlés
    2. Angi, en is Cindy-re kezdtem anno! Aztan Biro Ica! jeeee!!!

      Törlés
    3. Én Metál lady-t 26 évesen bevállaltam. Muhaha!

      Törlés
    4. Látod, mindjárt Metálocska is lettél! :D (naaa, nem attól, tisztában vagyok vele!):D

      Törlés
  2. Mi június elején a brutal futásra készülünk, az se piskóta buli lesz :D

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. En is annyi mindent szeretnek csinalni, kar hogy csak 24 ora egy nap. :-( Tenyleg nem vagy semmi!!! Nagyon motivalsz! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem megy mindig minden egyformán, ELFOGADÁS van, ami van, abból kihozni a legtöbbet!

      EGYMÁST motiváljuk, ez így van rendjén! :)

      Törlés
  5. Huhú, akkor együtt csúszunk-mászunk végig a sárban :D Én már tök várom :))

    VálaszTörlés