2012. szeptember 16., vasárnap

SIKERÜÜÜÜLT!

MEGYCSINÁLTAAAAAM!
34 km
3 óra 5 perc alatt
Tegyük hozzá, hogy volt egy nagyszerű futótársam ( tőlem jobbra a képen), aki elterelte a km-ek számolásáról a figyelmemet, aki bíztatott végig, aki azt mondta, hogy igaz, hogy csak félmaratont akart ma menni, de üsse kő, folytatja velem, megcsinálja Ő is a 34et.




Pedig hét elején még minden ellene szólt. Fájtak a térdeim, a jobb bokám, a jobb nagyujjam körme fájásig szakadt (ráléptek), tegnapra a másik nagyujjam körömágya is vörösen gyulladt volt, érintésre fájt. Szép kilátások, gondoltam magamban. Egész héten kíméltem, pihentettem, jegeltem, kentem. Én ezt a futást NAGYON akartam. Készültem rá, sokat, lelkiismeretesen és utolsó hétre olyan pechesen alakultak a dolgok. Már gondolkodtam, hogy feladom. De 2 perccel később meg már azon gondolkodtam, hogy milyen vagyok már, gördül egy kis akadály és azonnal meghátrálok. Hát nem. Kemény csaj vagyok. Még nem teljesen metálozott, de azt gondolom jó úton haladok!



A kategóriámban  (20-40 évesek) 7. hely lett az enyém!



A legeslegbüszkébb anya voltam tegnap, mert a kicsik is futottak!!!!



Olyan borzongatóan jó volt, az idő szuper, kívánni jobbat nem lehetett volna, a hangulat eszméletlen, a társaságról pedig nem is beszélve...

Ha találok még képet, ide rendezgetem...hátha visszajövök egy kis hangulatért, egy kis motivációért, ha épp fogyóban lesz majd később.

Folyt köv... azt hiszem tavasszal!!!!



11 megjegyzés:

  1. Mégegyszer gratula Ági! Szuper csajok vagytok!:)

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlen kőkeményen metálozott!!! Méghogy nem az.... ha!

    És most folytasd a megkezdett evést, mert még elfogysz ettől a sok futástól :) nagyon le vagy szálkásodva!
    Hozzáteszem a harmadik, karfeltartós kép nagyon érdekes, a háttér miatt olyan, mintha hatalmas vállaid lennének :D :D :D

    Eszméletlen teljesítmény... bárcsak tudnék ilyeneket!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Angelocska,köszönöm szépen!
    Már nézem az edzést, hogy holnap mi is legyen, és a kaját is visszább, mert feljött pár kiló és kényelmetlenül érzem magam. Te tudod legjobban, hogy milyen az, mikor kívülről nyomják, hogy jajjjjdevékonyvagy, ezmáraztán túlzáskislányom.....közeben meg nem vagy komfortos. Szerettem a kockakezdeményeimet a hasamon, erre most meg bújócskát játszanak velem, miköben én ragaszkodnék hozzájuk :))))

    TE MÁST TUDSZ!!! Ami pont ugyanekkora teljesítmény!!! Akkor én is szoktam sóhajtozni, hogy bárcsak.....

    VálaszTörlés
  4. EZ érdekes, lehet, hogy a mérleg azt mutatja, hogy feljött pár kg, de a képeken ez egyáltalán nem látszik, sőt :) talán sikerült kicsit izmosodnod és ez nyom többet? Ami a kockákat illeti, szerintem télen hadd játsszák csak a bújócskát. Max, a férjed látja, a gyerekek meg jobban oda tudnak bújni a puha anyuhoz:) A tél a legjobb időszak arra, hogy olyan edzéseket végezz, amik izmot építenek és közben elegendőt egyél. Nem mondom, hogy egészségtelenül, csak eleget, de ezt tudod :) azzal pedig kicsit a kockák is eltűnnek... persze nem kell zsírokat ereszteni :) én most ilyen kockás is és nem is szinten akarok megmaradni, max. 1 kg-ot még ehhez hozzáengednék jövő februárig, de akkor ismét leseprés magamról és meglátjuk, lett-e több izmom :)

    Mára annyit aludtam... pofátlanság... nagyon fárasztó, hogy visszatértek az utazások, tanulás, mellé az edzések... össze kell hangolnom, különben kidőlök :( gondolom, így a 34 km után Te is jócskán kivetted a részed a pihenésből.

    VálaszTörlés
  5. Ha nem iktatok be normál pihenőt, akkor a természet megoldja, talán kellett is ez a pár nap 0 mozgással ahhoz, hogy meg tudjam csinálni ezt a futást. Aludni kell, pihenni kell, nem találtam fel a spanyol viaszt, de erre mindig rájövök és rácsodálkozom.

    És nemnem, az a pár kiló nem izom, teljesen meg tudom különböztetni az izmot a hájtól. DE, most már TUDOM, hogy ha akarom, akkor varázsolok (jó, pár hét beletelik) és újra olyan tudok lenni, amilyen szeretek lenni.

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok!!!! Nagyon inspirálóan hatsz az emberre :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Manóka!
      Jövőre megbeszéljük rákészülünk és futunk együtt valami versenyen, mit szólsz? Aki gondolja, csatlakozzon hozzánk!!!:)

      (legalább írj néha ide, hogy hol tartasz,lécciiiii)

      Törlés
    2. De cuki vagy!!:)) Nagy örömmel:)))) Most legutóbb intervallumos futásokat csináltam próbaképp, hátha segít majd, hogy gyorsabban tudjam futni a szigetkört, de most különböző okok miatt nem tudom az edzéseimet rendszeresíteni, csak jövő hét végétől, akkor viszont nincs megállás :)))

      Törlés
  7. Nagyon gratulálok itt is, engem is motiválsz rendesen, a teljesítményed majd iránymutatásnak tekintem a maratonon :D És nem győzöm csodálni a sudár, izmos lábaidat és sehogy nem látom azokat a felesleges kilócskákat... de ha te mondod, elhiszem, hogy valahol vannak...lehet elbújtak popótájékon :P :P :P :P Nem sültél meg egyébként hosszúnaciban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi lányok, szerintem az működik, hogy mindenki attól kap egy kis erőre, motivációra, akinek épp van. Működik az adok-kapokés ez így van rendjén.

      Képzeld el, hogy az utóbbi pár 20 fölötti futásnál észrevettem, hogy 15 után azt érzem a térdeimnél, mintha a gatya elszorítaná,mintha nem kapna elég vért. Futottam egyet a Nagylányom bicajos hosszúságú nadrágjában, ha meleg lenne, de végül a biztos hosszúban bíztam, nem volt rekkenő hőség. Egyszer futottam combközépig érő gatyában, állandóan felcsúszott bugyinagyságra (kicsiségre), és mivel olyan sudár combjaim vannak/voltak:), szarrá dörzsölték egymást az érintkező bőrök. A hosszú volt a biztos.

      Törlés