2012. október 30., kedd

7..

...volt tegnap, lehet, hogy hegyi morc vagyok két anyával??? :) Mert sikerült megvárni, hogy jól essen, jól is esett. Az első csobbanás után már dúdoltam is... a második után már az fordult meg a fejemben, ha csak kicsivel melegebb lenne, futás után levetném mindkét cipőmet és átgázolnék pár mély pocsolyán.


Ma meg azt gondoltam, nézek valami izzasztót, nem tudom miért, de ilyenkor automatikusan ugrik be a REHAB. Úgysem baj, ha az ember néha visszanéz 1-2 régit. Volt pár módosítás az eredetihez képest, szépen formáltam a magam ízlésére.

Kezdtem 500 magas térdes hajtással.

50 4 ütemű
50 magas térd
30 2 terpesz térdhajlítás, fekvő
50 ellentétes kéz-láb csere ugrással
50 megemelt tenyeres PLANK, J térd húz J vállhoz, B húz a B-hoz (ez 1)
50 föld érintéses terpesz-zár
50 hátra kitörés J lábbal, ugyanez előre lendít
50 lebegő ülés
50 hátra kitörés B lábbal, ugyanez előre lendít
50 bicaj (J könyék B térd)
20 terpesz térdhajlítás, fekvő (nehogy már ne csináljam meg az 50-et)

És hogy egy szép keretet adjak az egésznek, a végén is hajtottam még 500-at. Azt nem mondom, hogy magas térddel, csak azt, hogy kvázi magas térddel. Elfáradtam, nagyon jól esett.

És most jön a tratatatááááá, elkezdett ragadni valami remélem.... 

Csak annyit, hogy a Nagy így járt-kelt ma itthon, akkor most állok egyet fejen, aztán ebédelek, aztán asszem újra  fejen állok, megfaragjuk a tököt, után fejen állok.....DDD
Megtetszett Neki, pár másodpercig már biztosan tartja, én meg hát büszke, na! Mert látta 2 nappal ezelőtt,  hogy próbálgatom, aztán a kismajom elkezdett utánozni éa az első sikertelenségek sem szegték a kedvét.

A Kicsinek még segítek fellökni magát, de ahogy ismerem, nem sok idő kell, menni fog Neki is.

Napközben párszor feltápászkodtam alkartámaszba is, kézállásra is, mert jó érzés és mert én is erősödni akarok.:)


 Mindannyian keressük az egyensúlyt.... majd egyszer meglesz...



3 megjegyzés:

  1. Először néztem, ki kicsoda itten :)
    Ügyik vagytok mind, na, ez egy nagy hegyi morc család :D

    Kérdés: előbb alkartámasz és utána lábak hajlítanak, vagy pedig ezúttal sírsasanaból lett kioldva a fej? A karok állása miatt kérdem. Az utóbbira gondolok, mert befelé mennek a kezeid. Na ez az, aminél én a végné orra estem :D Vagy pedig MÉG befelé mennek alkar állás után. Idővel helyrerakja magát. Fontos, hogy megmaradjon a párhuzam. Ha jól hajlasz hátrafelé, akkor meg fogod tudni csinálni azt, aminél én leestem, mert nem hajlok :D

    VálaszTörlés
  2. Ez alkartámaszból indult, nem szoktam figyelni tudatosan, hogy párhuzamosak-e az alkarjaim.Így, hogy mondod, majd megpróbálom úgy is, gyanítom nehezebb. Ami persze nem baj, nem is gondoltam volna, hogy egy pár ilyen gyakorlat mennyire erősíti a felsőtestet és fejleszti a koncentrációt.

    Nem hajlasz....naperszeeee, aki olyan hidat csinál, mint Te....sok mindent el tudok hinni, de ezt most pont NEM. :)

    VálaszTörlés
  3. más, ha eltolom magam erőszakkal és ha csak úgy hátra kéne hajlanom. Az erőszakkal eltolásban már fejlődtem :) de mikor fogok kézenállásból ráülni a fejemre???? :D

    VálaszTörlés